2011. december 30., péntek

Marokkói kakukkfüves pecsenye

Ennek a receptnek úgy állok neki, hogy a nevét még nem tudom. Szerencsére az ételek nevét kitalálhatom, mégis ilyet még nem ettem. Hatással volt rám a marokkói konyha, és egy holland csaj kőedényben készült sertéssültje, valamint Jamie Oliver marokkói receptjei. Valahol a hármat kombinálhattam, amiből olyan mennyei étel született, hogy magam is ledöbbentem.

Hozzáteszem, hogy már majdnem két éve
nem eszem disznóhúst. Ennek több oka is van.
Lényegében viszont az változtatott meg, hogy
Hollandiában vásárolt sertésnek más az illata
sütés/főzés közben. Ez függ az állat tartásától
és táptól, amivel etetik. Mikor hazautaztam semmi
bajom nem volt az otthoni pörköltől vagy a csodás
kocsonyától. Ellenben ehhez a recepthez nyugodtan
felhasználhatunk marhát, bárányt, csirkét és sertést is.
Ennyi fűszer szerintem még a kacsahús jellegzetes
illatát is elfedné :)

A hozzávalók között megtalálható a JUS szósz.(ejtsd: zsű) Sajnos eddig Magyarországon nem találkoztam vele, itt porosított formában hozzájuthatunk többféle változathoz is.


"Pecsenyelé. A 20. század elején lett népszerű, az addig „mindenhez” használt barnamártás helyett ugyanis az elinduló avantgarde konyhaművészet ehhez a sokkal egyszerűbb és természetesebb alaphoz nyúlt vissza. (A hivatalos szakácstankönyvben sajnos a jus elkészítését lezsírozás nélkül, viszont vastagon megparadicsomozva és meglisztezve ajánlja, holott a természetes pecsenyelét a hús sütéskor kifolyó és karamellizálódó nedveiből, fehérjéiből kapjuk.) A jus alapanyaga legalább felerészt hús. Hozzávalók: olívaolaj, hús, hagyma, vaj, fokhagyma, kakukkfű, húsalaplé. (Egyes esetekben további fűszereket és bort is használnak.) A hagyományos francia konyhában a jus a hús természetes ízének fokozására szolgál." via babeldelicate.hu

Hozzávalók:
1 kg hús (most sertéskaraj)
1 dl paradicsomszósz
1 zacskó JUS szósz
6-7 db apró vöröshagyma
5 darab fokhagyma
3 db babérlevél
egy csokor (4-5 szál) friss kakukkfű
kb 2 kk chillipor
kb. 2 kk só
kb. 1 kk bors
kb. 2 kk őrölt kömény
kb. 1 kk római kömény
kb. 2 kk curry
1 füstölt szaft kocka
kb egy deci víz
60-70 deka kuszkusz

Az elkészítésénél nincs pofonegyszerűbb dolog a világon. Elő a jénait, paradicsomszósz, jus szósz por, kakukkfű levelek, hagymák félbevágva, fűszerek. Alaposan összekeverjük őket. A forró vízben feloldjuk a füstölt szaft kockát. A husit viszonylag nagy (2*2 cm-eres) darabokra vágjuk és beletesszük a szószba. Akkor jó, ha éppen ellepi. Alufóliával lefedve 200 fokon 50 percig, majd légkeveréssel 150 fokon további 30 percig sütjük.

Köretnek a kuszkuszt folyamatos vízadagolással és egy tyúkhúsleveskockával készre főzzük.

Érdemes arab szokások szerint tálalni.

"Mikor leültünk az asztalhoz, egy tálban szappan nélküli vizet visznek körbe amiben megmoshatjuk a kezünket. Szappan azért nincs benne, mert szerintük elrontaná az étel ízét. Miután mindenki megmosta a kezét, egy nagy, közös tálban érkeznek az ételek az asztalra. Csak jobb kézzel szabad elvenni az ételt, mert a bal kéz tisztátalannak számít, és csak a tál mifelénk eső oldaláról." via wikipédia

A étel nevét egy jó barátom, lelkes lektorom és elégedett elfogyasztóm, Csabi adta :)

eet smakelijk!

2011. december 28., szerda

Gombás garnélás rizottó

Tudom, hogy el vagyok maradva, de a vakáció, a szakítás, a karácsony, a sok munka elfoglal rendesen. Nem egyszerű időt szakítani a blogra. Ellenben már több mint 40 olyan kaja van, amit meg akarok írni, már csak időt kell neki keríteni :)

Imádom a rizottót, mert hihetetlenül változatos, és egyszerű kaja, ami tényleg percek alatt megvan. Annyi különbséggel, hogy én nem szeretem, hogyha "szatyakos", inkább, mint egy magyaros rizses húsnál, peregjen azért egy picikét :)

Hozzávalók:
1 doboz barna gomba
20 g szárított vargánya
200 g apró vörös garnéla
4-5 darab szárzeller
kb fél póréhagyma, vagy 3-4 újhagyma
3 gerezd fokhagyma
2 dl zsírszegény tejszín
egy és fél pohár rizs (ez a két és fél decis söröspoharammal értendő)
só, bors, szárított chili, szerecsendió, lestyán, tyúkhúsleves kocka

Felvágjuk a hagymát, és fokhagymát, mehet az olívára, majd jöhet a gomba, és a zeller is. Só, bors, pároljuk picit. A zellert apró karikákra szeljük, mert több idő kell neki, mint a többieknek.
Ha garnélából fagyasztottat tudunk csak beszerezni, akkor előtte olvasszuk fel, és konyhai papírtörlőn szárítsuk meg őket. Jöhetnek a rákocskák, 2-3 perc párolás után tegyük bele a rizst, a tejszínt és még egy pohár vizet, végül a szárított vargányát. Én még sót, borsot, lestyánt, egy kk szárított chiliport szerecsendiót és tyúkhúsleves kockát tettem bele. Ha majdnem elfőtte a vizet (ez kb 10 perc), kóstoljunk. Ha valami még nyers, akkor adjunk még vizet hozzá. Kapcsoljuk le a gázt, és lefedve pihentessük 10 percet.

A víz mennyiségét tényleg nehéz megtippelni, mert attól függ, hogy a gomba és a rák mennyi vizet ereszt. Remélem fincsi lesz! Szerintem a legjobb rizottó ever! :)

eet smakelijk!

2011. november 13., vasárnap

Padlizsánkrém Era módra

Mikor Era anyukámat olyan 6 évvel ezelőtt megismertem, az első falatozások egyikén padlizsánkrémet csinált. Mikor össze is költözünk felváltva jártunk a hűtőszekrényhez, és kanalaztuk ki hidegen kenyér nélkül, vagy pirítóssal. Ej, micsoda idők voltak azok :)


Szerintem ez egy csodás zöldség. Legalább két hetente egyszer csinálok padlizsánt valamilyen formában.


Élettani hatásairól: 

"Ez a szép színű, érdekes és jellegzetes ízű, a zöldség-főzelékfélék csoportjába tartozó növény jelentős víztartalommal rendelkezik, több mint 90%, ebből következően energiatartalma kicsi, 17 kcal/100 g (72 kJ/100 g). Szénhidráttartalma 2,5 g/100 g, cukorbetegek számára is ajánlható zöldségféle. Kálium-tartalma jelentős és kalcium-, vas-, valamint magnéziumtartalma sem elhanyagolható, élelmi rosttartalma 2,8 g/100g. Nemcsak kitűnő íze és tápértéke miatt érdemes fogyasztani, hanem azért is, mert a szabad gyökös káros hatásai elleni védelemben szerepet játszó anyagokat, antioxidánsokat is tartalmaz. Emellett görcsoldó, koleszterin csökkentő hatása is lehet, jóllehet ezeket a tulajdonságokat tudományos vizsgálatokkal nem igazolták kellő mértékben." (via http://www.usok2009.hu)


Padlizsánkrém hozzávalók:                    


2 közepes méretű padlizsán
1 nagyobb vöröshagyma        
2 gerezd fokhagyma
2 ek tejföl
2 ek majonéz
2 ek olívaolaj
1 ek tökmagolaj
só, bors

Sok serpenyős receptet is olvastam és próbáltam, de egyszerűség szempontjából mindig inkább sütőbe tettem. Főleg ha éppen ment a sütő előtte, pikk pakk megvan.

Egyszerűen tegyük be a sütőbe a padlizsánokat és 200 fokon 25-30 percig süssük. Akkor jó, ha már megbarnult a zöld szára és fel van puffadva a padlizsán. Ne nyomkodjuk ujjal erősen, mert ha átszakad a héja és belenyúlunk a forró padlizsán nedves belsejébe, az nagyon fájdalmas. Vegyük ki a sütőből és hagyjuk pihenni 5-10 percet addig összeesik és ráncos lesz.

Vágjuk fel a hagymát és a fokhagymát apróra és dinszteljük meg kevés olívaolajon. Vigyázzunk, hogy a fokhagyma ne égjen meg, inkább sózzuk és borsozzuk, és fedő alatt lassú tűzön pároljuk. Ha már nem forró a padlizsán, hámozzuk meg. Ha rendesen átsült nagyon könnyű megpucolni. Vágjuk deszkán nagyobb darabokra és dobjuk be a serpenyőbe a hagyma mellé. Főzzük így egy 5 percet, majd turmixoljuk össze, adjuk hozzá a tejfölt, a majonézt, az olajakat, majd ízesítsük tovább sóval és borssal, amennyiben szükséges.

Melegen pirítóssal, paradicsommal és mozzarella sajttal elmondhatatlan. :)
Nem szokta megérni, amíg kihűl, de akkor üresen szoktam elnassolni.
Vághatunk bele még snidlinget, vagy friss bazsalikomon, de kaliforniai paprikával is szuper.

eet smakelijk!

Sütőtökkrémleves Era módra

A recept Era anyukámtól van, nem változtattam rajta szinte semmit, úgy jó, ahogy van.

Hozzávalók:
2 kicsi japántök
2 nagyobb krumpli
2x2 cm friss gyömbér
50 g fenyőmag (pijnboompitten)
50 g natúr tökmag (pompoenpitten)
50 g natúr napraforgómag (zonnebloempitten)
1 ek tökmagolaj 
fél deci tejszín
só, bors, szerecsendió, fahéj


Én a magokkal kezdem. A schoterweg-i kedvenc törökösömnél (ahova szerintem már minden haarlemi barátnőmet elcibáltam) könnyen és olcsón beszerezhetőek a hozzávalók. A tökmagból és a szotyiból 200 grammos kiszerelést lehet venni, darabja csak 1,95 jojoró.
Fontos, hogy a magokat külön pirítsuk, mert a fenyőmagnak kevesebb idő kell, mint a tökmagnak. Pirítás után már mehet is egy tálba.


A tököket félbevágjuk, meghámozzuk, kiszedjük kanállal a belsejét. 2x3 cm-es daradobra vágjuk. Meghámozzuk a krumplit, felkockázzuk, és feltesszük annyi vízzel főni, hogy éppen ellepje. Beledobjuk a meghámozott gyömbért is. Tényleg elég egy kisebb darab, mert különben nagyon erős lesz. Sóval és borssal ízesítjük.


Kb 30 perc alatt puhára főnek az összetevők, botmixerrel pépesítjük. Megkóstoljuk, ha nagyon édes mehet még só és bors, és jöhet a fahéj és a szerecsendió is. Fél deci tejszínt teszünk még bele. Én egy-két percet főzzük így, és már kész is van.

Tálaláskor meghintjük a magokkal és csepegtetünk a tetejére tökmagolajat.


eet smakelijk!



Sütőtök, avagy a téli édes csoda

A sütőtököt legtöbben a sütőben megsült gerezdekkel párosítják, habár sokkal több étel fő alapanyaga lehet. Szezonális jellege miatt késő őszi és téli csemegék legkedveltebb fogásai lehetnek. Nagyon sajnálom, hogy már a tök szó hallatán az emberek az iskolás menza kapros tökfőzelékére gondolva, meg sem akarják kóstolni ezeket a tökből készült csodákat. A közeljövőben egy csülkös lencsés sütőtök főzeléket is fogok csinálni, na ez talán még a magyar férfi ismerőseimnek is lecsúszna, egy kis magyar kenyérrel. :)

Sütőtök élettani hatások:
"Magas szénhidráttartalmát keményítő, gyümölcs- és szőlőcukor alkotja. Kisebb mennyiségben található benne fehérje, zsírtartalma pedig elenyésző. Rosttartalma nem sok, viszont vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag növény. Jelentős béta karotin-forrás, káliumtartalma szerepet játszik a szervezet sav-bázis egyensúlyának optimális fenn tartásában. Vérnyomáscsökkentő és vizelethajtó hatású. A benne lévő antioxidánsok és karotinoidok (pl. lutein, zeaxantin), megkötik a káros szabadgyököket, erősítik az immunrendszert, csökkentik a keringési és daganatos betegségek kialakulásának kockázatát." (via http://egeszseg.origo.hu)


Azért gyorsan vegyük végig, hogy milyen tökök vannak, mert nem mindegy, hogy melyik típust, mire használjuk.



1. Spárgatök: ez a Magyarországon legkönnyebben
beszerezhető tökfajta sajnos Hollandiában nem kapható.
Csináltam már kapros tökfőzeléket cukkiniből is egész jó lett.
De ha megyek haza, valaki lepjen meg! :)








 2. Mézes mackó tök: hát ennek már a neve is csodás :)
Ez a tök sütésre a legalkalmasabb. Az apróbbak
ízletesebbek, ízük a gesztenyére hasonlít.
Ha ebből a tökből krémlevest főznénk előtte mindenképp 
elő kell sütni, mert különben nem jön ki az édes gesztenyés íze.





3. Spagetti tök: otthon nehezen beszerezhető kategóriába tartozik.
íze a spárgatök és a sütőtök között lehet. Jellegzetes sárga színe
miatt könnyen felismerhető. Nagyon vicces kis zöldség, nem szükséges
reszelni, felfőzve a belseje spagetti szerű csíkokra esik szét.
Nagyon jó tésztákhoz, tejszínes sonkás szósszal, sajttal.






4. Sütőtök, tudod amiből a lámpást is csinálod. Könnyen beszerezhető.
Sütve, főve, bárhogyan szuper.Sosem felejtem el gyermekkorom
egyik kedvenc programját, mikor magoztuk a tököket. Nem is értem,
hogy miért, de magát a tököt sosem használtuk fel, a feladat csak
a magok kiszedésére korlátozódott. Édesapám felhordta őket a telekről,
bátyám félbevágta őket, mi pedig a húgommal elkezdtük kiszedni a
magokat. Mama és édesanya mosta és szárító szitára helyezték.
Az új évben pedig kész volt a házi tökmagolaj.
Ami a legkedveltebb olajnak tartok a mai napig.


5. Japán tök: ez az egyik kedvencem. Nagyon helyes kis tökök,
változatosan elkészíthető levesnek, gőz fölött párolva, salátának.
Ebből csináltam a múlt héten krémlevest,
a recept hamarosan felkerül.



Remélem, hogy sikerült meghoznom a kedveteket egy különleges, forró és édes téli finomság elkészítéséhez.

Csak bátran!

Karácsonyi puding

Nagy ritkaságnak számít, hogyha bármi édeset csinálok. A csokit és a kakaót kifejezetten nem szeretem.
Ez viszont tényleg egy remek desszert, ami ráadásul 10 perc alatt megvan.

1 db zacskó vaníliás főzős pudingpor (itt pici rózsaszín dobozos, Dr. Oetker 59 centes Kookpuding)
8 dl tej
egy kicsi cseresznyekompót
1 rúd vanília
1 rúd fahéj
200 g kristálycukor
1 narancs reszelt héja

6 dl tejet felteszünk forrni fahéjjal, a vanília rúd kikapart belsejével és a narancs lereszelt héjával. A maradék 2 deci tejben felverjük a pudingport. (A holland pudingporhoz NEM kell hozzáadni cukrot, mert alapból édes, mind a csuda. Ezért jobban szeretem otthonról hozni a kis papírzacskósat. Abba 3 ek kristálycukor kell, amit a forrásban lévő tejbe kell beletenni.)
Poharakat készítünk elő, nekem a vastagtalpú whiskeys a kedvencem. Vízzel átöblítjük. Lecsepegtetjük a cseresznyekonzervet. Ha elkezd forrni a tej, kivesszük belőle a fahéjrudat és beleöntjük a pudingporos tejet és újabb forrásig főzzük. Ha besűrűsödött félrehúzzuk és jöhetnek a cseresznyék. Alaposan összekeverjük. Még ne töltsük ki, mert nagyon forró. Hintsük meg vékonyan porcukorral, hogy ne bőrösödjön be. Neki is állhatnunk a karamellnek. Kristálycukrot világosbarnára pirítjuk, félrehúzzuk, néha kevergessük. Töltsük ki a poharakba a krémet (6 db) majd a tetejére a félig megsűrűsödött karamellt. Ha forrón tesszük bele, akkor nem áll meg a puding tetején, és nem lesz valami szép. :)

Ez most nem tudtam lefotózni, mert előbb elfogyott, de ilyen volt :)



Ez a kép különben egy cream bulee. De amíg nem szerzek be egy karamellizáló pisztolyt meg hőálló tálkákat, addig marad ez a recept. :)


eet smakelijk!

2011. november 12., szombat

Tőkehal újhagymás - mustáros szószban

Hogy miért kell sok halat enni, arról hosszasan lehetne írni. Szerencsére a média elég jól informál bennünket. Persze sokan azt mondják, hogy nem tudják megengedni maguknak. Nyilván nehezebb beszerezni otthon jó áron a friss tengeri halakat, de konzervből is többféle halat lehet készíteni megfizethető áron. Vegyünk csak egy jó tonhalkrémet pirítóssal vagy a tonhalas tésztasalátát. Nyamm! :)

Egy elég jó cikket találtam a hallal való táplálkozás élettani hatásairól.
http://www.beresalexandra.hu/tudtad/miert_fogyasszunk_tobb_halat

Én most friss tőkehalat vettem, 15 jojoróért, a két darab együtt 60 deka volt. Ma elég az egyik, a másikat pedig megesszük holnap.

A páchoz

2 ek kanál olívaolaj
8 dkg vaj
4 szál vékony újhagyma
1 ek mustár
só, bors

Az újhagymát fél centis darabokra vágjuk és alaposan összegyúrjuk sóval. Ezt nagyon fontos megtenni, mert különben könnyen megég a zöld rész a sütőben, és akkor kérges és kesernyés lesz. így viszont inkább édes és puha lesz, megadva a szósz jellegzetes hagymás ízét.
A hozzávalókat habosra keverjük és bekenjük vele a hal mindkét oldalát és beletesszük a tepsibe.



Előmelegített sütőben 200 fokon légkeveréssel 25-30 percet sütjük.  Nyilván az idő függ a hal vastagságától. ez a darab 3 cm vastagok volt.

Tormakrémet adunk hozzá, nagyon jó!

eet smakelijk!

Fetás tökmagolajos vegyes saláta

Szerintem mindenki úgy van vele, hogy abból csinál salátát, ami éppen otthon van. Lustaságomra hivatkozva, beszúrok egy képet, hogy én miket használtam :) Ha valamelyik zöldséged nem ismernéd fel, kérdezz :P



Az öntethez:
2 ek olívaolaj
2 ek tökmagolaj
150 g feta sajt
fél citrom leve
só, bors



eet smalijk!

Póréhagymás rakott

A póréhagyma egy kedvenc zöldségem lett az elmúlt évek során. Nagy olcsó és egészséges, illetve nagy mennyiség elfogyasztása után sem kell aggódni a csókolózás miatt :)

"Ez a vöröshagymával és fokhagymával rokonságban álló hagymaféle hálás kerti növény, amely nem támaszt különösebb igényt a talajjal szemben, s jól tűri a fagyot is. Gyógyító hatása valószínű magas vitamintartalmának, és a benne lévő ásványi anyagainak köszönhető.

Sok A-, B-, C- és E-vitamint, valamint ritka ásványi anyagokat, pl. cinket, mangánt és szelént tartalmaz. Illóolaja az allicin, serkenti a gyomor és bélműködést, valamint a máj és epehólyag működését.

A póréhagyma bizonyítottan gátolja a rothadást előidéző baktériumok és gombák szaporodását a belekben, ezért a természetes gyógymódok gyakorlói általános bélgyógyászati szerként alkalmazzák.

Hígítja a vért, ezáltal tehermentesíti a vénákat, ugyanakkor csökkenti a vérzsír- és koleszterinszintet. A tejben főtt póréhagymát vese és hólyaggyulladás kezelésére ajánlják. A zúzott póréleveleket pedig köszvény és lumbágó gyógyítására, borogatás, pakolás formájában alkalmazzák." (via www.harmonet.hu)


Nézzük a hozzávalókat:

6 szelet vékonyra klopfolt karaj
1 kiló krumpli
2 prei (nem tudom, hogy otthon mekkora póréhagymákat lehet venni, itt a töröknél én egy és fél darabot szoktam felhasználni, amelyek mérete 1 méter is lehet)
4 dl slagroom (csökkentett zsírtartalmú tejszín)
vaj (én itt főzővajat használok, ami az olaj és vaj között lehet valahol:))
100 gouda +48-as sajt. (nyilván jó a trappista is, vagy jó lehet fele-fele füstölt sajttal is)
só, bors, vegeta

Előmelegítjük a sütőt 250 fokra, normál alul felül sütés.
A hússzeleteket serpenyőben kevés olajon elősütjük. Nyugodtan kapjon vastag kérget, fűszerezni nem szükséges. Ha ezzel készen vagyunk, teszünk 100g vajat a serpenyőbe. A pórét 1 cm-es karikákra szeljük és alaposan megdinszteljük sóval, borssal és vegetával. Gazdagon kell fűszerezni, mert a krumplit és a húst nem kell ízesíteni. Amikor összeesett jöhet a tejszín, még 1-2 percet főzzük és kész is van. A krumplit fél centis karikákra vágjuk, és leteszünk egy réteget a jénaiba. Jöhetnek a husik, majd a szósz sűrű részét rámerjük a hús tetejére. A második réteg krumplira pedig a maradék folyékony szósz. A sajtot még NEM kell rátenni.
Alufólia alatt 30-40 percet sütjük. Kivesszük, megszórjuk a sajttal, majd 200 fok légkeverés, alufólia nélkül további 20 alatt készre sütjük. Ha sok leve maradna, akkor csökkentsük a hőfokot, de maradjon a légkeverés.

Őszinte leszek, ezt a receptet már nagyon rég nem csináltam meg, mert egy éve már szinte egyáltalán nem eszük disznóhúst. Viszont csirkemellből is meg lehet csinálni, ahhoz nagyon bejött nekem, ha a hagyma fele helyett egy doboz barna championt használok.

eet smakelijk!

2011. november 10., csütörtök

A fasírozott ahogy Vilma mama csinálja

Ennek a fasírozottnak a lényege, hogy sokkal több pékárú kell bele, mint az hinnéd. így én magában hidegen szoktam enni, max csemegeubit nyomok hozzá. :)

Nézzük az összetevőket:

500 g darálthús (half om - fele sertés, fele marha)
8 szelet toast kenyér (Vomar - 1 jojorós, a legjobb töltelékekbe is)
5  M-es tojás
2 közepes vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
kalocsai pirospaprika (ez nem a könnyen beszerezhető kategória:)
friss petrezselyem (elhagyható)
kenyérmorzsa
só, bors, vegeta

itt megjegyezném, hogy utálom azokat a recepteket, amiben összezavarják a múlt és a jelen időt. pl: vágjuk össze a hagymát, aztán a 2 napja pácolódott húst adjuk hozzá. WTF??? akkor nem azzal kellene kezdeni, hogy bepácolod a húst? :)

melegítsd elő a sütőt 200 fokra, sima alul felül felül sütéssel.
a kenyeret tedd egy nagy edénybe, önts rá 1 dl vizet, a hagymaszeleteket és a fokhagymát. ez egyszerűen turmixolt össze botmixerrel.
a darált húst, a tojásokat, a petrezselymet add hozzá a péphez, és kézzel dolgozd el. jöhetnek a fűszerek. szerintem viszonylag sok só és bors kerüljön bele. ha hígnak érzed tegyél bele zsemlemorzsát, én olyan 4-5 evőkanállal szoktam.
az előmelegített sütőbe tegyél egy nagy tepsit, amibe olyan 0,6-1 cm olaj szükséges. (ezt az ötletet használhatod rántott húsoknál, zöldségeknél is. már szinte semmi nem sütök fent, egyrészt egyszerűbb a sütőt használni, másrészt nem szív magába annyi olajat. ezt Ágota anyukájától tanultam)
amíg az olaj melegszik, formázd meg a fasírtokat, és forgasd meg a zsemlemorzsába.
tedd őket a már forró olajba, 10 perc egyik oldal, fordítás, és 5 másik. (ez nyilván kb, csekkold közben, hogy eléggé meg van sülve) legközelebb majd lemérem az időt is.

ebből az adagból kb 40 darab 5 cm átmérőjű húspogácsák lesznek.

eet smakelijk! :)

Főzni jó!

Kedves barátaim!

Az utóbbi két évben sok minden megváltozott körülöttem. Az egyik, hogy napi szinten tüsténkedem a konyhában, ami jelenleg már nem kötelezettség, hanem hobbi lett. Sok sok receptet szedtem össze ez idő alatt, amiket úgy variáltam, ahogy éppen nekem tetszett. (illetve olyan alapanyagokkal, ami Hollandiában is könnyen beszerezhetőek)
Persze vannak receptjeim a jegyzetfüzetben, az interneten, aztán emailben, aztán receptes kis füzetben is. Először arra gondoltam, hogy csak összegyűjtöm őket egy mappába, de közben véget nem érőnek tűnnek a levelezések és beszélgetések, amik mindig ugyan úgy kezdődnek: "te figyelj, hogy csináltad azt a kaját?"


Ezért a blog mellett döntöttem, jó kis hobbi lesz ez a téli estéken, és végre nekem is lesz egy rendszerem, ami elnyerheti a tetszésemet.

Viszont előre jelzem, hogy még soha nem írtam le, hogy pontosan mit, hogy főzök meg, de remélem, hogy sikerül visszaadnom azt szavakban, amit konyhában teszek. :)